Radics Béla neve összehozza a rockzenét kedvelő embereket, legyen akár hallgató vagy egyszerű, kétkezi muzsikus. Kétségkívül a Kapitány által létrehozott érték meghatározó jelentőségű a hazai rockmuzsika történetében, de annak jövőjét is alapvetően befolyásolja.
Távol álljon tőlem, hogy merészeljem összefoglalni R.B. Kapitány életművét, erre nálam sokkal hivatottabb és hitelesebb személyek is csak módjával vállalkoznak – mélyen megértem Őket.
Béla sorsa egyfelől – sajnos - tipikus magyar szomorú-sztori, másfelől egy igen felemelő és előremutató, valódi értékteremtő jelenségnek nevezhető. Ettől függetlenül, de és azért tiszteletünket bátran leróhatjuk e nagyszerű művész előtt. Velem együtt sokan tették ezt 2005.10.22-én a Petőfi Csarnokban, ahol - már nem először - Radics-emlékkoncertet rendeztek, „Közel a 60-hoz” címmel.
E nap délelőttjén egészen különleges esemény zajlott le, ugyanis felavatásra került Radics Béla szobra, Budapesten, a gitáros volt lakhelyénél, Angyalföldön, a Gyöngyösi út 47. számnál. (Az avatási ceremóniáról itt található beszámoló.)
A Radics Béla Emléktársaság által létrehozott alkotás igen nagy jelentőségű a magyar rockzene történetében. Elsősorban azért, mert mind stílusban, a hagyományok előremutató képviseletében, mind közösségteremtő képességből az egyesület jelesre, példamutatóan vizsgázott. Céljukat elérték, de mennek tovább azon az úton, melyet Jimi Hendrix, Jim Morrison, Eric Clapton és a többiek fektettek le számunkra a hatvanas években. Gratulálok nekik és köszönöm szépen.
A délelőtti esemény emelkedett hangulata folytatódott este a PeCsában is. Nyilván alapvetően szórakozni gyűltünk össze, újból együtt lenni, meginni egy jó pofa sört (kettőt), hátbaveregetni a régi haverokat, elbeszélgetni a „régi időkről” és ezeket elmesélni a fiataloknak. Megmutatni nekik, hogy is csinálják ezt a rákkenrólt az idősebbek. Szórakoztunk, de a rendezvény alatt végig éreztem azt a hangulatot, mely csak egy speciális eseményt képes jellemezni. Ehhez persze hozzájárultak a délelőtti szoboravatás érzelemgazdag pillanatai is. Aki ott volt, tudja, miről beszélek…
A PeCsa előtt és bent is a várakozást vastagon felülmúló tömeg fogadott. Telt ház. Hm.
A monstre műsort a Treff zenekar nyitotta ( Pálmai Tamás, a jól ismert Pálmai Zoltán fia, Imolya László, Cserháti Pityi volt Hammondjával, Benkő Albert, basszus ). Speck János (gitár) és Répa alias Répássy Gábor (ének) által gründolt csapat nyomta nekünk a rockot. Ez az ősöreg banda, melyben a hetvenes évek óta több millió zenész megfordult, hozta azt, amit egy ilyen koncerten elvárhatunk, a Radics-dalokat, hosszú, tömött sorban. Mivel koncertjük alatt a fent említett hátbaveregetéssel voltam elfoglalva, bővebb beszámolóval sajnos nem szolgálhatok. Hiába, a rég látott barátok nagy-nagy urak…Egyszerűen nem jutottam be, csak néhány fénykép erejéig.
Aztán a szintén kőkorszakban alakult Mini Nyomott nekünk egy hihetetlenül jó bulit. Ezerszer, de lehet, hogy hétezerszer láttam már a Minit '78 óta, de ez a koncert az egyik legjobb volt, amin részt vehettem. Elképesztő lendülettel tolják és a régi dalok most is élnek. Ők még játszottak Béla előtt, ott váltak „naggyá”, igazi felnőtté. Előkerült persze Závodi Janó is, és az Ő feledhetetlen Gibsonja. Nagy erejű produkció tanúi lehettünk. Nem tudom, Török Ádámnak, honnan van ereje, ahhoz, hogy ezer éve vigye ezt a Bandát? Õ azon kevesek egyike, akik hitelesen tudják képviselni Magyarországon a rockzenét, azt az ideát, mely mellett oly sokan letettük voksunkat akkor, mikor a dinoszauruszok még törzsfejlődésük kezdetén álltak. Ezek voltak a bizonyos Kőbányais-Berlineres-Táncos sörös-Kinizsis idők, ha még emléxik valaki… Ősöreg Mini dalok, kész slágerparádé. Ez már döfi! Hajrá Mini!
A cseppet sem kifáradt Minit a Team Rock Band követte a színpadon. Az egri csapat (Kósa Zsolt - ének, Bajzáth Ferenc - gitár, Bajzáth Zsolt - Hammond, Erdélyi Csaba basszus, Csikós Csaba dob) adta az alapot az este elkövetkező részéhez. Kósa Zsoltot utoljára a Zöld Csillag nevű supergroupban láttam énekelni. Nos, ahhoz képest határozottan sokat fejlődött, hangja letisztultabb, kultúráltabb lett, határozottan előnyére változott.
A műsor – micsoda meglepetés – két öreg Purple dallal indult, ah-ah. Programjuk alatt szépen szivárogtak be a színpadra a nagy nevek. Előkerült először Csomós Péter, majd Zeffer András, a Hammond orgona dalos pacsirtája, aki először énekelt nekünk egy pár Radics-opuszt, majd végre leült az orgona mögé és megszólalhatott teljes erővel az a hang, melyért oly sokan megőrülünk. Ez a csodálatos hangszer, melyből e remek hang távozni szokott, nem más, mint a Hammond orgona, melyből e koncerten mindjárt három is előkerült, a hozzátartozó jó billentyűsökkel egyetemben. Mindig imádtam, ha a Leslie lesüvölti a maradék hajam. Hát ebben most volt részem, végre. Megjelent Fischer László, a Korál gitáros-zeneszerzője, így nyilván egy csomó Radics-Korál számot is meghallgathattunk, a jobbakból.
Egy-két dalt vélhetően a mezőny második legfiatalabb tagja, Takáts Tamás is elénekelt nekünk. Vikidál Gyula és Csomós Péter hangja sem kopott meg. A koncert egyik érdekessége, hogy megjelent a színpadon Horváth Attila is, aki anno írt egy szöveget még Bélának, de zene már nem került alá. Ezt a „hiányosságot” pótolta a Team Rock Band, így eljátszották nekünk az Emberi Szóval című dalt. Sláger soha nem lesz belőle, ahogy Béla dalai sem taszították le az akkori nyálhegyeket a sikerlistákról, de remélem, sokan átérezték az e dalban oly régóta nyugvó erőt. Remélem azt is, hogy a Team programon tartja ezt a szerzeményt.
A dalokba sorban szálltak be a muzsikusok, mindig más és más vendégzenész szórakoztatott minket a pörgős programban. Visszatért Závodi Zacskó is, mellette egy fiatal basszer, Tóth Csaba pengette, elemi erővel a húrokat. A srác úgy néz ki, mint Truillo és kb. úgy is játszik, bár még van mit tanulnia. Nyomtak egy olyan White Room-ot (Cream) közösen, hogy csak tátottuk a szánkat. Ha jól hallom, ismét készül valamilyen hazai Cream-féleség…? Nem bánnám… Csaba nagyon fiatal, ami üdítő színfolt volt a sok öreg között.
Aztán előkerült Varga Miklós is, akinek az a szerencse vagy szerencsétlenség jutott, hogy a Mester halála után Ő énekelhette fel a Zöld, Bíbor és a Fekete című örökbecsűt.
Ahogy haladt az idő, egyre többen lettek a színpadon. A végére valami fergeteges jamboree alakult ki a deszkákon, vagy 15 zenész énekelte-játszotta együtt a Zöld Csillag és a Zöld, a Bíbor és a Fekete című dalokat.
Nagy örömömre szolgált a fiatalság nagyszámú képviselőjével találkozni a koncerten. Láthatóan a Gitárkirály emléke és életműve igen erősen tovább él, melyet tovább erősített a 23 Radics-dal, melyet a koncerten meghallgathattunk. A koncert végén felemeltek a színpadra egy 10-12 év forma fiút is, aki egy kis mécsessel a kezében jelképesen továbbvitte a lángot, melyet már régóta nem hagyunk kialudni. Megható jelenet volt.
Kiemelkedő jelentőségűnek tartom a Radics Emléktársaság eredményeit ezügyben. Bravó!
Óhatatlanul vissza kell gondolnunk a Radics-Emléktársaság korábbi és évente megrendezett koncertjeire, melyek közül sokaknak a 2001-es, szintén a PeCsában tartott buli maradt emlékezetes. Erről a buliról nagysikerű lemez is készült, aki ott volt a koncerten, sosem felejti el. A hazai rockmezőny krémje lépett fel akkor, Béla volt zenésztársai nagy tömegben, Tátraival, Póka Egonnal, Billel és a többiekkel.
Teljesen feleslegesnek érzem a két eseményt összehasonlítani. Mindkét koncert nagyszerű és tiszteletre méltó emléket állított Radics Bélának, a jelen, 2005-ös koncert azonban talán inkább szólt Béláról, mint a 2001-es. Valójában ez csak egy érzés inkább, bár nagyobb bajunk ne legyen, minthogy jobbnál-jobb Radics-emlékkoncerteket hasonlítgassunk össze.
Jelen koncertről kép és hangfelvétel is készült, remélem, mielőbb láthatjuk-hallhatjuk.
Feltétlen köszönettel tartozunk Czapp Józsinak és Hegedűs Pistinek, valamint a Radics Béla Emléktársaság többi tagjainak, Tárász Józsinak, Budai Ervinnek és a többieknek, akik oroszlánrészt vállaltak e nagyszerű buli megszervezéséhez.
Megjelent a Rockinform 2005 decemberi számában. Ez a szerkesztetlen verzió.
Friss kommentek