Rákkenróóól

Az Iron Maiden Debrecenben koncertezett

Hát elkezdődött a világ számára az eddig 34 állomást tartalmazó Iron Maiden Dance of Death turné.

Magyarországon indult a show és ......ennek nemcsak előnyei, de kockázatai, sőt hátrányai is vannak-lehetnek. Előnye, hogy egy pokoli jó koncerten vagyunk túl, kockázat lehetett volna, hogy nem műxik minden simán, hátránya, hogy most irigykedhetünk Európa többi részére, mert ott még csak most lesz koncert, nekünk már nincs mire készülnünk.
 
Nagyon vártuk Őket, mind a 6-7000 ezren. Izgultunk, féltünk, hogy fog sikerülni egy ekkora koncert, amit vidéken tartanak, féltünk, megbukik az új lemez. Aki nem látta őket tavasszal, izgult, vajon a régi vitalitás megvan még a csapatban? Le tudunk menni Debrecenbe? Lesz elég jegy? Lesz elég pénzünk rá?

Aztán a Főnix stadion kapuja előtt már énekeltünk, söröket ittunk, ott álltunk a kapuban, kezünkben a jeggyel, de a feszültség csak nőtt. Bár tudtuk, hogy benn leszünk, mégis aggódtunk, milyen lesz a Maiden? Hogy szólnak majd az alig másfél hónapja megjelent lemez dalai? Egyáltalán hogy fog szólni az egész?

Kezdett nekünk a Gamma Ray. Sokan voltak, akik már önmagában ezért a bandáért elmennének a világ végére is. Ez jól megérthető, hiszen a német csapat nagyon nagy kedvvel nyomta végig a rendelkezésükre álló 45 percet. Kai Hensen azért nem tagadta meg magát, az utolsó szám egy jó kis Helloween-dalocska volt. Mint azt tudjuk fent nevezett úr négy évig nevezett zenekar gitárosaként tündöklött. (Megjegyzendő, hogy a Maiden e turnéjának Párizsi állomásán a Helloween lesz az előzenekar.) A banda és sound is jó volt, hangosan és tisztán szólt a Főnixben összerakott hangcucc. Megint egy izgulni-valóval kevesebb.

Aztán elkezdődött a vélhetően utolsó Iron Maiden turné első száma. Hát itt egyszerre annyi minden történt! Először is itt voltak végre, fenn a színpadon, lezúgott a fejünkre a Wildest Dreams eleje, a két tam-sorozatot a szám elején Nicko mintha a csigolyáimon verte volna végig.
Aztán meghallottuk a Hangot is! Dickinson apó!
Talán utoljára látom Őket? Hiszen állítólag e turné után már csak fesztiválokon lépnek majd fel. És akkor én sosenemtöbbet érezhetem ezt, amit most? Nem lehet! Nem lehet! 1984 augusztusában láttam először a Maident és azóta mindig, sok tízezred magammal.
Mit tehetünk, mi akarjuk ezt a valami-izét.

Innen aztán másfél órán keresztül egyetlen gondom volt csak: az életműből melyik kedvenceim hangzanak el. Sokakkal együtt nekem ez a Hallowed Be Thy Name. A koncert közepén ez is elhangzott. Nekem innentől jutalomjáték volt az egész. Igaz, ezzel a számmal nekem mély, perszonális elintézni valóm van még, tehát zsigeri ügy nekem.

Öregek? Igen, öregek.

Kicsit sablonos? Igen kicsit.

Nem futnak már annyit a színpadon? Igen, Steve Harris már alig szaladgál. Néha.

Van egy kis pénz-szaga? Igen kicsi van.

És? Kit zavart ez? Engem ugyan nem. Ahogy szól ez az egész: kifogástalan.
A világ egyik legjobb Heavy Metal zenekara továbbra is elementáris erővel képes a Troopert és a többit kitolni magából. Ha fenti fogyatékosságok súlyosak lennének, nem fordulhatott volna elő az, hogy a másfél hónapja megjelent Dance of Death lemez szövegeit jó háromezer ember _KÍVÜLRŐL_ tudja-bírja énekelni. Mert ez történt velünk, így jártunk.
Lehet ezt tovább fényezni, mindenfélét összehordani a Maiden-ről: kérem a tisztelt kritikusokat, ballagjanak fel a Főnix színpadára és nyomjanak le _ÍGY_ egy koncertet, ötven éves fejjel, úgy, hogy a Troopert pont 3.124.981. alkalommal üvölti végig néhány ezer ember.
A Maident akkor is az minősíti, hogy egy friss lemez dalait - és persze az összes többit is - egy egész stadion tudja kívülről. Ne gondoljuk, hogy e műértő közönségnek nincs orra a műanyaghoz! Showbizz ide-vagy-oda: ilyen produkciót csak a legnagyobbak tudnak nyújtani. Kontra betli?

Gyakorlatilag a teljes DoD anyaga elhangzott, egy-két szám kivételével, gyakorlatilag tökéletes minőségben, gyakorlatilag a legnagyobb "egyéb" számok is elhangzottak, így nemcsak elméletileg került a közönség kielégítésre. Egyesek holmi Sanctuary-t, Transylvania-t,emlegettek, Iron Maiden, Fear of the Dark és egyebek voltak. Én megkaptam, ami nekem járt, de voltunk még így páran. Nem lehet másfél óra alatt mindent eljátszani! Sajnos.

Az új lemez dalai nagyon jók, koncerten is megállják a helyüket. A címadó Dance of Death, No More Lies, a Pachnedale és a többiek egyértelmű sikert arattak. A Peschendale-t - hangulatának és szövegének megfelelően - Dickinson mester egy első világháborús katonaköpenyben és rohamsisakban, szögesdrótok között adta elő.
Ha már Dickinson: A Mester nem vesztett semmit hangjából és dinamikus előadásmódjából. Végigrohanja a koncertet és közben énekel és énekel, nem is akárhogyan. A Maiden bizony vele és csak vele az igazi. Talán kicsit öregedett, de a rongyos, öreg, sokat látott angol zászló még mindig magasan leng a kezében.

Három ráadással már haza is mehettek. A ráadás egyik száma - legnagyobb meglepetésemre - a DoD utolsó száma, a Journeyman volt. Képesek három akusztikus gitárral, ülve kísérni Dickinson-t. Kicsit valóban hiányoztak a vonósok és a szinti, mely a lemezen olyan nagyot dob a számon. Ez egy nagyon jó muzsika így is! Amúgy ha valaki egyszer azt mondja nekem, hogy vonósokat és szintit hiányolok egy Maiden koncert egyik ráadás számából, tényleg súlyosan lehülyézem. De ez történt. Mindemellett ezt a számot így, és akkor előadni teljesen indokolt és helyénvaló, abszolúte odaillő volt. Ha nincs, nekem hiányzott volna.

A show is a szokásos, apró részletekig kidolgozott színpadkép és perfekt világítás mellett néha megjelent a mi szeretett Edward-unk is, aki egyébként Great. Profi az egész.
A debreceni helyszín is jó választás volt. Hey, debreceni rockerek, kössz, hogy szívesen láttatok! Nektek ez már régen járt! Üdvözlöm a Fekete Bárány csaposát is! Megyünk máskor is, ha kell!

Nem tudom eléggé dicsérni a Maident. Nem érdekel a múlt, a pénz, a pletykák, a showbiz. Egyszerűen gyomron vágnak, torkon ragadnak a koncert első akkordjánál és a még most is, 12 óra múlva sem engednek el. Varázslatos. Egy Maiden-bulinak mindig van hangulata és mindig más. Most is más volt, mint a többi, de nagyon félek, hogy többet nem látom ?ket. Most nekem ilyen volt a hangulata. Félős és feszült.

Nem tudom máshogy, Uraim: Köszönöm.

Jelen szösszenetet egy kielégült rajongó követte el, aki két órát már aludt is a koncert után és most a webet túrja, hogy lehetne legközelebb elkapni itt a környéken a Maiden-t. Jön még valaki?

Up the Irons!
 

Megjelent a zenekar.info portálon 2003-10-20-án