Szerintem az Alkonyattól pirkadatig című filmet mindenki látta (From Dusk Till Down).
A George Clooney, Quentin Tarantino, Salma Hayek és Harvey Keitel által jegyzett ’96-os film kultuszdarab lett. Tudod, ez az a rendhagyó vámpírfilm, ahol a vámpírok begerjednek, meg a Salma Hayek az albínó kígyóval táncol…tudod…Na, ugye.
Naszóval ennek a filmnek a zenéjét követi el a Tito & Tarantula nevű texasi zenekar. Azon kívül, hogy Tarantino az egyik főszereplő és a forgatókönyv írója, a Tito & Tarantula zenekar és annak frontembere, Tito Larriva játssza a filmbéli Titty Twister zenekart is. Aki ezt a filmet látta, biztosan emléxik rá, aki pedig nem, annak nyomás a moziba. Ha már úgyis odamész, akkor a Desperado-t sem szabad kihagyni… Az alkotó csapat ugyanis megegyezik. Mindkét filmet Robert Rodriguez rendezte.
A Tito & Tarantula életműve ennél persze sokkal tágabb, bővebb és ...
...izgalmasabb. Ez a texasi csapat 1992 óta létezik, igazi hírnévre azonban a már említett két film után tettek szert. 1997-ben jelent meg első, Tarantism című lemezük. E nagyszerű lemez megjelenése után sem lettek igazán világhírűek, de sokan felkapták a fejüket erre a rendkívül érdekes, intenzív zenére.
A zenekar a rockon belül nehezen meghatározható helyet tölt be, sok olyan hangszert használnak, amely ebben a műfajban nem vagy nemigen használatos. Zenei eredetük azonban a pszichadéliából, a bluesból és valamiféle rockból származtatható, mindez mexikói-texasi ízekkel, egy kis spanyol felütéssel, olykor sanzonosan, olykor pedig nagyon keményen.
A zenekarvezető Tito Larriva énekes-gitáros mellett az eltelt években rengeteg zenész fordult meg. A jelenlegi felállás a következő:
Steven Medina Hufsteter: gitár, ének
Tito Larriva: gitár, ének
Caroline "Lucy LaLoca" Rippy: basszus
Alfredo Ortiz: dob
Megjelent lemezek:
- Tarantism 1997
- Hungry Sally & Other Killer Lullabies 1999
- Little Bitch 2000
- Andalucia 2002
- Back into the Darkness 2008
A zenekar 2009.06.04-én lép fel a pesti Dürer kertben a Mafioso Concerts jóvoltából.
A Tito & Tarantula a MySpace-en
Foto: Jason Scrags, Martin Haeusler
Friss kommentek