Rákkenróóól

Szia Gábor,
Ma eltemettünk Téged.

Most értem haza Debrecenből, vettem egy üveg bort meg vacsorát. Gyújtottam gyertát, ahogy mindig, ahogy már annyiszor. Persze ezt gyűlölöm, de már szinte rááll a kezem.

Öreg Zeppelin blues-okat hallgatok, borozok, cigizek és közben levelezek Veled, aki már nem vagy. Ez teljesen hülyeség a Te esetedben. Ez az egész halálhír – bizonyítás - kesergés és anyázás – Debrecenbe vonatozás – temetősdi: marhaság, valaki szórakozik csak velem.
Te röhögnél legjobban ezen az egészen.

Ülnénk valahol jó messze, ahonnan rálátunk erre az egészre (de nem teljesen) és idétlen, de érzékeny megjegyzéseket tennénk. Tudod, annyira leírnám a potenciális párbeszédeket, de nem teszem, mert más is olvassa…. Ezen persze még jobban rötyögnénk. Tiszta Karinthy-val kevert Örkény az egész.
„Tanár úrnak jelentem, az osztály létszám 22, egy fő hiányzik, mert Kiss tanuló unatkozott pénteken iskola után, ezért elütött egy buszt. Temetését összekötjük a bizonyítványosztással, mert akkor úgyis mindenki egy helyen van magyarázkodás céljából.”

Épp’ a Dazed and Confused című számnál járok, ami épp’ jól illik a helyzethez.

Legalább akkora bolond voltál Te barátom, mint én. Ebben az a jó hír, hogy jól kiegészítettük egymást. Asszem én is töltöttem Benned néha azt az ürességes bigyuszt, amit Te is bennem. Ebből Te most jól ki-svisszoltál ügyesen, amiért persze széjjelrúgom a seggedet, ha én is felérek. Bocs, de nem Te leszel a sorban az első, eléggé sokan állnak már a bokafogásért a kjúban.
Előtte persze leülünk és iszunk egy KV-t, elszívunk egy cigit, adunk enni a Yodának is (mert az ma még elmaradt) és lehet, hogy egy lecsót is főzünk előtte. De aztán kellemes vigyorgások között azé’ megbillentelek, csak úgy jelképesen, de el nem felejthető módon. Nyilván utána ezt is kiröhögjük, ahogy azt kultúremberek között szokás.
A lecsófőzés közben persze előjön Huszárik, Sára Sándor és Krúdy.

„A kis pincér tanakodva nézte a vendéggel együtt az étlapot. A vendég a mutatóujjával, mint az iskolásgyerekek, kísérte az étlap mondanivalóját.
- Látom, itt van fácán gesztenyével. Csak az a kérdés, hogy milyen gesztenyével van töltve: olasz gesztenyével vagy magyarral?
- Fácán gesztenyével - ismételte a kis pincér.
- Nohát, ha nincs valamely különösebb hibája annak a madárnak, akkor jöhet - döntött végre a vendég, és az étlapot félretette, mint egy kiolvasott könyvet.”

Tudod, ha most teljesen észnél lennék, akkor mindenféle szépeket és jókat írnék Rólad, ami egészen úgy nézne ki, mintha egy sült csirkét dicsérgetnék. Annyira értelmetlen egy ilyen döglött madarat magasztolni, ahelyett, hogy jó étvággyal megennénk. Nem teszem ezt Veled sem, mert nem vagy döglött madár. Helyette inkább „- Naaa, Vendelin barátom, mi is történt azzal az asszonnyal?” típusú és hangulatú fecselyeket folytatnánk.

Az ilyesmi az életed része lett Tardoson és ez így nagyon jól van. Talán rosszabb nekem az, hogy ez már többet nem lesz a Te életed része, mint az, hogy az én életem része sem lesz már többé. Láttam, hogy szereted, élvezed, mint Latinovits a velős cupákot. Honnan a büdös frantzból kerítek én még egy ilyen pasit az életembe? …és Te? Kivel ütöd el az unalmas tardosi délutánokat? Nem mondanám, hogy nem haragszom Rád.

Marha nagy üreget ütöttél az életemen. Örültem, hogy megismerkedtünk és élveztem az együtt töltött rövid időt. Most meg azzal kell szórakoznom, hogy feldolgozzam, legyömöszöljem a torkomon a redves tényeket. Az ilyesmi nem illik Hozzád és a kapcsolatunkhoz, barátom. Nem csináltad ezt most túl jól asszem. Legyűröm a hiányod persze, ahogy a többi, számolatlan halottamat is – idővel. Most viszont férfikönnyek vannak a dögösebbjéből, pánik, gyertya és vörösbor. Hiányoznak a fiaim is. Egyedül lenni néha rossz és ezt Te jobban tudod, mint én. Magány Tanító Úr.

Tudod, ebben az egész produkcióban Hanna, a kislányod szeme volt a legszörnyűbb. Annyira tudom, mi van a fejében, mi fáj neki, mit dugdos, min próbál uralkodni, mit próbál megérteni. Olyan, mint én voltam sok évvel ezelőtt. Érzem a káoszt a fejében. Húsz méterről érzem a fájdalmat a gyomrában, a húzást a hólyagjában, érzem, ahogy fáj és fázik a lába a csizmában. Érzem a magányát és a tehetetlen dühét: mind’ ott van a szemében. Az a brutális, lélekgyilkos szeme. Ezért a pillantásért mentem Debrecenbe. Kiürített engem, teljesen és maradéktalanul. Köszönöm, Hanna. Húsz másodpercet töltöttünk együtt, de csak mosolyogni tudtam rá és simogatni. Hülye egy fejem lehetett. Honnan van ilyen pillantása egy tizenéves kislánynak?

Szeretném, ha felhívna valamikor, ha megjelenne egyszercsak itt Pesten és kvznánk egy jót. Illetve nem jót, de kvznánk. Én nem merem keresni… Sosem látom többet Tardoson, ez egészen biztos. Ott vakaródzott délután a kertemben, mert pálinkáspohár méretű lyukakat ütöttek rajta a szúnyogok. Aztán önhibánkon kívül berugtunk reggel 3-ra a filmesztétika órán.

Drága Gábor,
Elengedlek, szépen, lassan, ahogy a többieket is. Most még nagyon nehéz, mert nagyon hiányzol. Fáj is. Tudom, hogy megszokom majd a hiányodat, ha valaki annyi embert temetett már el, mint én, akkor ez menni fog - as usual. Megkezdem az Általad hagyott lyuk rutinszerű betömködését, ami persze nem fog menni - as usual. Nincs más esélyem, nincs más utam. Nem tudom, hány halottat bír még el a szívem, de a Te távozásod még befér. A fenébe is.
Vigyázz magadra barátom, én pedig vigyázok a kislányodra. Szia.

Kiss Gábornak. Élt 50 évet. Elhunyt autóbalesetben 2010.11.12-én. Szerettem.