Bizony rég’ láttam olyasmit, hogy az asztalon táncol a nagyérdemű. A Tito & Tarantula koncertjén eljutottunk ide a Dürer kertben. Végre, egy hangulatos buli, jó zsűrivel, rendes hanggal, jó helyen, bombázó zsíroskenyérrel, iható pálinkával. Na.
Ezt már szeretem. Tito úr és tettestársai …
… tudnak valamit, ami fontos számunkra.
Ahogy azt a beharangozóban is írtam, a Tito & Tarantula zenekar Quentin Tarantino úr kultikus filmcsemegéi mentén emelkedtek az égig – ahol kétségkívül a jól megérdemelt helyük található.
Annyi minden kellemes dolog van ebben a zenében összekeveredve, mindez túlnyomó részben Tito Larriva úr zsenialitásának köszönhető. Láthatóan ez a fickó máshogy van összerakva, mint a többi földi halandó – persze jobban.
Elolvasva Tito úr életrajzát minden, az Ő életében fontosabb földrajzi hely zenei kultúrája megjelenik ebben a zenében, nevezetesen Mexikó, Alaszka, az USA Nyugati partja és persze Texas. Ez a pasi ezeken a helyeken valóban ott volt, nemcsak ott császkált. Valószínűleg megértette, miről is szól az ottani lét, honnan jönnek és hová mennek azok az emberek, akikkel ott idejét töltötte. Megértette a kulturális örökségeket, előremutató tendenciákat, úgy általában felfogta, de méginkább átérezte, hol is van akkor tulajdonképpen. Ebből aztán összeállt neki valami az – vélhetően nem kicsit zakkant – elméjében, amiből az lett, amit 2009.06.04-én láthattuk a Dürer Kertben. Tulajdonképpen irigykedek, ha valakinek ilyen tulajdonsága van.
Letagadni sosem tudja majd – és valszeg nem is akarja, sőt – korai, nyugati parti punk múltját. Elég csak meghallgatni a 2008-as Back into the Darkness című lemez Machete című dalát, ami egyébként a Rodriguez-féle Grindhouse-ben is szerepet kapott.
Ezen kívül jól kivehetők a texasi bluesrock elemei, a nyugati parti szörfzene és a Doors hatása persze egy adag mexikói hangulattal, olykor egy dögös kettőnégy punk alapon. Nehéz zene, egyszerűségében is sok apró finomsággal, ami azért észrevehető élőben is – ha valakit nem ragad el a nagy dinamika miatti hevület.
Kétségkívül Titóról nehéz volt levenni a szemünket. Aurája van a fickónak, Ő egy ’valaki’. Világít még nappal is. A zenekar maga, mint zenei produkció eléggé egyszerű, bizony pontatlan, nagy faxnit nem csapnak. Látszik és hallható Tito elképzelése, miszerint próbálni annyira nem kell egy zenekarnak. Sokszor pontatlan, szétszórt a produkció, de ez – kivételesen – nem zavaró, hiszen dinamikáját, sodró lendületét ennek ellenére egy pillanatra sem vesztette el a zenekar. A zenészek sem indulnak majd külön-külön a Grammy-ért, de így együtt:: hihetetlen erős a produkció.
Mire igazából leesett, mit is látok, tulajdonképpen vége volt a koncertnek. Ez persze az én bajom, kicsit elszúrtam, dehát… mással (is) el voltam foglalva, például fényképeztem, meg...és.... Többet ilyet nem teszek, most már télleg jó leszek eztán. Megígérem. Rendesen fogok ugrálni. Becsszó.
Nem voltam még sosem a Dürerben, de ez a helyzet megváltozik. Kellemes hely, bár nem túl occsó. Viszont a kert végében van egy FaPumára hajazó lakókocsi egy tündéri nénivel, aki fenomenális dolgokat főz, pl zsíros-töpörtyőkrémes kenyeret (szigorúan csak hagymával), finom és ehető hamburgert, meg ilyesmit. Ehető a táp és nem túl drága. Szóval már ezért megéri...
A hang és a fény jó volt a bulin, a felszerelés rendben van, igaz ez a buli nem erről szólt. A fényképezéshez egy kissé sok volt a füst (az a nyüves polarizáció...), de megoldottam. A zenekarnak egyedi, de egyszerű hangja van, semmi komoly őrület nincs benne. Hufsteter úr gitárhangzása nagyon egyedi, ritkán hallani ilyesmit. Tito nem sokat vacilál, Telecaster beledug egy Vox-ba, oszt' gitároz. Megdörrent.
Visszatérve arra, mitől is fontos nekünk ez a zene? Úgy vélem, hogy Tito összekever elsőre össze nem illőnek látszó dolgokat, ahol maga a keveredés technológiája lényegtelen, szinte minimalista, a szellemi kapcsok azonban őrült erősek. A darabok összeillenek, egymást erősítik, az eredő pedig lélekkel teli, nagyszerű szellemiségű és megjelenésű, nyitott, rendkívüli módon felajzó és élvezhető produkció. Felsőfok, abszolúte.
Nekünk itt Európa közepén azt hiszem jót tesz, ha ilyen és hasonló kiemelkedő előadásokat láthatunk, csak tanulhatunk belőle. Minden görcs és erőlködés nélkül jön belőlük ez a cucc. Azt hiszem, ez is ránkfér manapság.
Podlovics Peti (és a Mafioso Concerts) remélem elhozza még nekünk ezt a csapatot néha, mert bizony elnézném még.
Köszönöm.
A Tito & Tarantula a MySpace-en
Friss kommentek