Rákkenróóól

- Magyarországon 2007-ben láttunk utoljára színpadon. Mi történt Veled azóta zenei szempontból?

Amikor 2007-ben Texasba érkeztem, még fogalmam sem volt, hogy mihez fogok kezdeni. Tudtam belül, hogy bluest akarok játszani, ahogyan azt egész életemben tettem, és legnagyobb vágyam volt, hogy...

...itt, a stílus hazájában is kipróbálhassam magam.

Érkezésem után egy hónappal megalapítottam első zenekaromat, amit szimplán Tommy Katona Band névre kereszteltünk. Háromtagú banda volt, két igen jó színes bőrű zenésszel. Sajnos ez a formáció elég rövid életű volt, kb. 2 hónapig működött, mivel 2008 januárjában lehetőséget kaptam egy helyi Stevie Ray Vaughan emlékzenekar gitáros posztjának betöltésére. Meghallgatáson voltam, és néhány szám elpróbálása után megkaptam az állást. Furcsa dolog volt, hogy az előző gitárosnak akkor még nem szóltak, hogy váltást terveznek.
Egy nagy álmom teljesült: Stevie zenéjét játszhattam Texasban. Egy ideig a zenekar nagyon jól is működött, jó érzés volt itt játszani, és a tapasztalatszerzés is jól jött. Ezzel a formációval közel másfél évig voltam együtt. A dobossal nagyon egy hullámhosszon voltunk, ő volt a legújabb tagja a csapatnak, de mindössze néhány hónapig volt a zenekarban. Mi ketten másfelé húztunk a zenekartól, több szabadságra vágytunk, Stevie dalai mellett sok más zenét is szerettünk volna játszani, és nem utolsó sorban mind a ketten énekelni is szerettünk volna, amire a fent említett zenekar énekese miatt nem volt lehetőség.
Az állandóvá vált széthúzás és egyet nem értés miatt mindketten távoztunk 2009 májusában. Azt hiszem, hogy nagy fordulat volt ez mindkettőnknek, de nagyon jót tett a változás. Végre levehettem a kalapot, ami azelőtt eltakarta azt, aki vagyok!

- Jelenleg az Államokban saját zenekaroddal, a Tommy Katona & Full Blasttal koncertezel. Mit kell tudni erről a zenekarról?

Távozásunk után a dobos barátommal, Clint Hooksszal együtt maradtunk, és rövidesen találkoztunk egy nagyszerű, tapasztalt, idősebb basszusgitárossal, Tim Neilleyvel, akivel egy hónapon belül el is kezdtünk koncertezni. Első koncertünk július 4-re, a Függetlenség Napjára esett. Jó jel volt ez számomra!

Clint is idősebb, tapasztalt, profi dobos és nagyszerű énekes is, aki szinten Dallas Oak Cliff negyedéből származik, ahonnan Stevie Ray Vaughan is. Indián vér folyik benne, nagyapja igazi indián volt, és mellesleg jó ismerőse a Vaughan családnak. Nagymamája - aki most 86 éves - készítette Stevie egyik jól ismert gitárszíját indián gyöngyökből. Clint nagyon jó ember és jó barát, rengeteget köszönhetek neki.

Tim New Jerseyben született és nőtt fel, iskolásként Bruce Springsteennel játszott, még Bruce világhírűvé válása előtt. Dallasba költözése után olyanok mellett nyúzta a basszust, mint Texas Slim és Jim Suhler. Megtisztelő, hogy most mellettem játszik.

Ezzel a bandával idén nyáron múltunk egyévesek, és nagyon együtt vagyunk. Összeszokott a produkció, széles a repertoárunk, és folyamatosan igyekszünk ezt minél színesebbé tenni. Most is játszom Stevie dalokat, de sok más rock és blues örökzöldet is (ZZ Top, Jimi Hendrix, Free, Fabulous Thunderbirds), meg persze a saját számaimat. Az itteni közönség azt szereti hallani, amit már ismer, úgyhogy igyekszünk olyan számokat is játszani, amitől mindenki beindul.

- Mi kell ahhoz, hogy valaki gyökeret eresszen a texasi zenei világban?

Rengeteg bátorság, erő, elhivatottság, és egy nagy adag szerencse. Én gyerekkorom óta imádom a texas bluest, Stevie Ray Vaughan meghatározó példakép az életemben. Voltaképpen ő az oka annak, hogy Texasba jöttem. 20 évvel ezelőtti tragikus halála megerősítette bennem, hogy ezt a vonalat kell követnem, zenéjét, lelkét éltetnem, és tovább adnom a jövő nemzedékének. Ez volt a célom, mióta felvettem a gitárt. Édesapámnak köszönhetem, hogy megismertem a bluest, és ezáltal Stevie zenéjét is.

Nagy álmom volt idejönni Amerikába, de nem is sejtettem, hogy mivel jár mindez: rengeteg munka, idő és türelem. Mindenképpen nagyon megérte, ezt elmondhatom. Dallasban azóta nevem van, elismernek a zenész körökben, és bármikor szívesen fogadnak jam sessionben is. Ez nagyon sokat jelent!
 
- Mit tanultál zenei szempontból az elmúlt 3 évben?

Mindenképpen fejlődésen mentem keresztül, úgy érzem, csak jó irányban. Sok különböző zenésszel, zenekarral játszottam együtt, és ez sokat segített a tapasztalatok megszerzésében. A zenélés rendszeressége, a próbák és a gyakorlás az, ami a hangszeres ügyességhez nagyban hozzájárul. Másképpen játszom most, mint három évvel ezelőtt, és már másképp is énekelek. Minden szempontból hasznos volt az elmúlt időszak.

 - Milyen sikereket értél el, és ezek mennyire estek egybe a terveiddel?

Sosem voltak nagy terveim, csak itt akartam lenni, és csinálni, amit a legjobban szeretek. Nagyon szerencsés vagyok, hogy pont Dallasba jöttem, itt sok olyan embert ismerhettem meg, akik közeli kapcsolatban voltak Stevie-vel, illetve együtt is játszhattam nagyszerű zenészekkel. Az egyik legemlékezetesebb tavaly májusban volt, amikor megismerkedtem és együtt játszottam Tommy Shannonnal. Az elismerés, amit tőle kaptam, egy életen át végig fog kísérni. Azt hiszem, ezt nagyon nagy sikernek könyvelhetem el!

 - Kérlek mesélj a dallasi zenei életről!

Dallas talán a legjobb hely most egész Texasban annak, aki bluest, vagy ahhoz közeli zenét játszik. Sajnos Austinban annyira nem megy a blues, tele van a város zenészekkel, de inkább más, modernebb zenei irányzatok népszerűek. Sajnos ez is a 21. század átka.

Dallas és környéke óriási méretű terület, így több lehetőség van különböző helyeken játszani. Sok nagyszerű zenész van, hetente több alkalommal vannak helyi jam sessionök, amikbe bárki beszállhat, és megmutathatja, amit tud.
Itt sokan mondják nekem, hogy a blues eléggé hanyatlóban van, és ma már nem olyan a zenei helyzet, mint mondjuk 15 éve. Azt hiszem ez mindenhol így van sajnos. Ezért kell a bluest kicsit megreformálni, és újra bemutatni az embereknek, főleg a fiataloknak. Én úgy gondolom, hogy van remény és érdeklődés, ami abból is látszik, hogy a gitáriskolában – ahol minden héten tanítok - 13–16 éves srácok járnak hozzám, akik bluest akarnak tanulni, és főleg Stevie Ray Vaughan játékstílusát. Azt hiszem, ez egy jó jel! Nagyon tehetséges fiatalokat látok a színpadon, akik már most nagyon jól kezelik a hangszerüket. A 14–20 éves korosztályról beszélek. Nagyon jó érzés látni, hogy visszatérnek a gyökerekhez. Az, hogy a szabadidőmben taníthatom ezeket a gyerekeket, elmondhatatlanul jó érzés. Amikor a 14 éves kissrác kéri tőlem, hogy mutassam meg neki a Couldn’t Stand The Weather című szám szólóját, és én megtanítom neki, ez egy olyan dolog, amiért nagyon érdemes élni és itt lenni. Igazán csodás érzés!

- A magánéleted hogyan alakult az elmúlt években?

Csakis jó irányban. Amikor idejöttem, nem tudtam, mi vár rám, meddig maradok, kivel hoz össze a sors. Egy jó ideig aggódtam is sokat, hogy mi fog történni, ha lejár a vízumom, hogy hogyan fogok tudni itt maradni.
Azt hiszem a Jóisten nagyon mellettem volt, amikor összehozott azzal a lánnyal, aki most az életem párja. Egy koncertemen találkoztam Rachellel, ahol kicsit beszélgettünk, és azután néhány további koncertre is eljött, hogy lásson újra. Nagyon rövid idő alatt elbűvölt, és óriási szerelem lett belőle. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy ha megkérnem a kezét, hozzám jönne-e...
Igent mondott. Elég hamar össze is házasodtunk, ennek is köszönhetem, hogy most is itt vagyok. Az egyetlen megoldás volt a zöldkártya megszerzésére. Mostantól számított három éven belül állampolgársághoz juthatok, ami óriási dolog. Mindemellett imádjuk egymást azóta is, nagyon büszke vagyok rá és a családjára, akik nagyon szeretnek és támogatnak engem. Most már ők is a családom. Alig várom már, hogy otthon bemutathassam Rachelt a családomnak és a barátaimnak! Én csak úgy hívom őt: “Isten adta ajándék” (erről egy dal is született már God Given Gift címmel). A legjobb időben jött, és megmentette az életemet. Örökké hálás leszek neki, amíg élek!

- A továbbiakban milyen zenei terveid vannak? Merre tovább?

A saját bandámmal szeretnék előbbre jutni, új számokon dolgozni, illetve újakat tanulni. Most igazán érzem, hogy összeszoktunk, velük lehet továbblépni. Próbálunk Texason kívül koncerteket szervezni, szeretnénk utazni kicsit, új helyekre elmenni. Igazán egy profi managerre lenne szükségünk. Remélem, hogy rövidesen megtaláljuk, vagy megtalál minket!
Ha lesznek új számok, akkor majd egy új anyag is fog készülni a jövőben. Egyelőre egy jó élő anyagot szeretnénk csinálni, amit promóciós célokra is fel lehetne használni, illetve árulhatnánk a koncerteken.

Lelkes a csapat, mellettem vannak, és tudom, hogy előre fogunk jutni egyszer!
A zenei irány pedig változatlanul erőteljes, gitárcentrikus blues-rock, megőrizve a tradíciókat is.
 
 - Hamarosan hazatérsz néhány hétre Magyarországra. Mit tervezel erre az időszakra?

Főleg a szüleimet és a nagymamámat szeretném látni, mivel három év kicsit sok volt nélkülük, és - mivel egyetlen gyerek vagyok - egyikünknek sem volt egyszerű az elmúlt időszak. Alig várom már! Sokszor éjjel már arról álmodom, hogy otthon vagyok. Érdekes érzés lesz visszatérni, mivel Dallas már az otthonom, és ide is várnak haza.
Két buli lesz Budapesten, egyet pedig Pécsre tervezünk az otthoniak tiszteletére. Ezek után szerencsére nem kell újabb három évet várni, hogy hazajöjjek, most már gyakrabban fog menni. Nagyon várom már, hiányoztok!
Találkozunk októberben!

http://www.tommykatona.com