Címkék

Címkefelhő

Friss kommentek

Priv üzenet

mailto: selectoreox kukac gmail dot com

Rákkenróóól

Főleg zenéről, főleg élőben, főleg saját képekkel. Blues, bluesrock, rock és heavy.

Koncertfotók

Jon Lord a MüPában - 2009.03.04. - koncertbeszámoló

2009.03.05. 10:11 | EOX The Selector | 3 komment

Címkék: zene bartók rock emerson müpa deep purple kocsis zoltán honfoglalás cry free jon lord

Megint egy koncert, amit nagyon lehetett várni. Szeretem ezt az érzést.

Mostanában kissé összetorlódnak a jobbnál jobb programok, de ezek közül minden szempontból kiemelkedik Jon Lord Concerto for Group and Orchestra előadása a MüPá-ban.
 
Jon Lord-ot mindig megtiszteltetés és öröm színpadon látni, akár a Deep Purple-ben tolja maga előtt a Hammondot (és a zenekart), akár blues-t játszik, akár bármi mást csinál.
Jon meghatározó egyénisége a rock kultúrának, elsősorban a DP-ben betöltött szerepéért, de ennél Ő sokkal többet tett. Nemcsak zenélt, hanem alkotott is.
2009.03.04-én a MüPában táthattuk a szánkat életművének egy olyan darabja előtt, amely ugyan nagyon ismert, de viszonylag kevésbé hallgatott - a Deep Purple többi örökbecsű darabjához képest.
Az sztori többé-kevésbé ismert. Jon Lord, a DP alapító tagja,...
 
 
... az első két lemez utáni rettentő csönd (értsd: kereskedelmi bukta) után 1969-ben valami mást szeretett volna alkotni, így kissé kalandos körülmények között durván három hónap alatt elkészített egy klasszikus zenei művet, amelybe kiválóan illesztette az akkor még szinte ismeretlen Deep Purple rockzenéjét. (Minden viszonylagos: ismeretlenség alatt itt olyasmik értendők, hogy a DP volt a Cream előzenekara akkoriban…)
Lord a zenei paletta mindkét végét szerette, úgy - az akkor még ismeretlen - hard rock-ot és a klasszikus zenét is. Műveltsége, tehetsége elhivatottsága lehetővé tette, hogy a világon elsők között fúzionálja azt, ami első pillantásra nem tűnik összeillőnek. Nos, az összeillesztésről a nézetek a mai napig megosztottak, az azonban tény, hogy a Concerto for Group and Orchestra nagyerejű, különleges, egy új korszak kezdetét jelentő első, de legfőképpen szerethető mű.
 
A Concerto for Group and Orchestra lemez óriásit durrant, komoly, de legfőképpen (kereskedelmi szempontból is) sikeres próbálkozás ezen az új területen, hasonló kiemelkedő produkció nemigen volt található akkoriban. Mindehhez tudni kell azt, hogy közvetlenül a rockzene egyik meghatározó alapdarabja, az In Rock című lemez kiadása előtt álltunk akkoriban. Ez a lemez valamennyi rockzenét kedvelő ember gyűjteményében megtalálható, olyan alapdarabok találhatóak rajta, mint a Child In Time, Speed King, Hard Lovin’ Man. Ez az album (és persze az azt követő kettő, a Machine Head és a Fireball) alapvetően változtatta meg a rockzenét és tette a Deep Purple-t minden idők egyik legsikeresebb zenekarává.
 
Jon Lord azonban a Purple-ben eltöltött 35 év alatt bizony sok mással is foglalkozott, klasszikus zenei érdeklődése nem csillapodott. Az eltelt idő alatt több, klasszikus zenei darabokat tartalmazó műve is megjelent, különösen 2002 után, amikor végleg ( ? ) elhagyta a DP-t.
 
A budapesti MüPa koncerten ezekből a klasszikus zenei darabokból kaphattunk perfekt ( :-) ) összeállítást. A koncert alapvetően az 1969-es Londoni Filharmónikusokkal rögzített  Concerto for Group and Orchestra műre épült.
Szerencsénkre az eredeti 1969-es koncert rögzítésre került és ez DVD-n is megjelent 1999-ben, így mozgófilmen sokkal karakteresebben érzékelhető az a nagyszerű munka, amit Lord végzett el közel negyven évvel ezelőtt.
Sok sikeres és kevésbé sikeres, művészeti szempontból értékes és feledhető crossover darab született azóta, sok rockzenével foglalkozó muzsikustól. Számomra Keith Emerson, a Nice vagy a Pink Floyd megoldásai jöttek be a legjobban. Magyar területen pedig kétségkívül a P. Mobil – Honfoglalás című darabja az a pont, amelynek nekivethetjük hátunkat.
A rockzenét és a klasszikus zenei művek ötvözéséből előállt előadások nagyobb része klasszikus zenei darabok feldolgozása, viszonylag ritkák az eredeti szerzemények. A feldolgozások közül kétségkívül a legnépszerűbb és egyben véleményem szerint a legsikerültebb fúzió Kieth Emerson és az ELP produkciója, egy Muszorgszkíj-adaptáció, az Egy Kiállítás Képei. Jon Lord azonban saját szerzeményeivel kitüntetett szerepet tölt be a progresszív irányzatok meghatározó képviselői közül.
 
A MüPa koncert nagyszerűen sikerült. A rock és a klasszikus zene vegyítésének ifjonti hamvassága mára már tovalett, hiszen sokan, sokszor foglalkoztak már az azóta eltelt negyven évben ezzel a területtel.
Pontosan tudtuk, mi vár ránk, hiszen ha nem is fütyültük kívülről mondjuk az 1999-es Sarabande lemez dalait, azért sokkot már nem kapunk, ha egy brácsát és egy basszusgitárt látunk együtt egy színpadon.
Jómagam is szeretem mindkét műfajt, bár kétségkívül rockzenével többet foglalkozom, többet hallgatom ezt, mint klasszikus zenét. Ettől függetlenül csodálatos és feledhetetlen szomorú zenei élményekben volt már részem, nem először kerültem elő a MüPában. Életem egyik legnagyszerűbb élménye továbbra is Kocsis Zoltán nevéhez fűződik, nevezetesen volt szerencsém Őt látni-hallani, amint Bartókot zongorázik. Hölgyeim és Uraim: nos, ez valami más dolog. Vannak a világ apró dolgai, úgymint az evolúció, a fizika, a teáscsésze, a világbéke, egy fakanál, a gitárhúr. …és van az a Dolog, amikor Kocsis Bartókot zongorázik.
 
Jon Lord mellett az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar közreműködött Rácz Márton irányításával, a szólisták pedig Kasia Laska (P) és az Steve Balsamo (GB) voltak.
A rockzenekari részek előadásához pediglen a magyar Cry Free zenekart kérték fel.
 
Van szerencsém évek óta nyomon követni a Cry Free munkásságát, többször, több helyen is letettem voksomat mellettük. Nagyra tartom munkásságukat, elhivatottságukat és a beléjük szorult tiszteletet.
Vélhetően a pályán eddig eltöltött 12 évük alatt soha meg nem fordult a fejükben az, hogy egyszer a MüPa színpadán kísérhetik Jon Lord-ot a Concerto for Group and Orchestra zeneműben. Az azonban már köztudottan napirenden volt, hogy az 1969-es eseményt hazai körülmények között előadják.
A varázslat most megtörtént velük. Nyilvánvaló, hogy ez pályájuk eddigi csúcsa, amelyet vastagon megérdemeltek.
A megilletődöttség, fegyelmezettség és bizony a félelem is sütött-világított a színpad bal oldala, a Cry Free tagjai felől. Aztán a koncert első pár perce után a félelem eltűnt, nagy magabiztossággal, perfektuális módon tették a dolgukat, közmegelégedésre. A fegyelmezettség és a tisztelet azonban továbbra is a színpadon maradt.
 
Az előadás - a már ismert zeneművek alapján - nem lógott egyik vagy másik irányban sem, azaz sem a kb. 70 fős szimfónikus zenekar, sem a rockzenekar, sem maga Jon Lord, mint szólista sem töltött be kiemelt szerepet annak ellenére sem, hogy az este természetesen Jon Lord-ról szólt. A két részben megtartott koncerten nem borultak fel az arányok, kiegyensúlyozott produkciót láthattunk.
Valamennyi résztvevő felfogta és megértette, hogy ez az előadás nem a szólisták képességeiről vagy az improvizációról szól. Együtt, egységesen nyújtottak hatalmas élményt.
Ugyanakkor a koncert nem szólt a Deep Purple-ről sem, bár felhangzott például a nagyszerű Child In Time is.
 
Mi tagadás, nagyon büszke vagyok arra, hogy két magyar zenekar kísérte ezt a nagyszerű szerző-előadót.
A Danubia Szimfonikus Zenekar kétségkívül megértette a számukra valószínűleg különleges feladványt.
Szemmel láthatóan Ők is élvezték a bulit, különös tekintettel a hátsó sorokban elhelyezkedő ütősökre, akik már-már a headbang-elésig is eljutottak… :-)
Ugyanakkor az Ő helyzetük volt a könnyebb, hiszen Ők sokszor játszottak már különböző műfajokban, különböző világhírű szólistákkal és szintén különböző karmesterekkel. A helyzet számukra ugyan nem a megszokott volt, de produkciójukról csak felsőfokon tudok nyilatkozni. Ezt a zenekart evidenciában tartom. (Legközelebb 2009. március 7-én  szombat 19.30-kor játszanak a Zeneakadémia Nagytermében, ahol is José Cura fogja dirigálni a zenekart. Hoppá!)
 
A Cry Free helyzete sokkal-sokkal nehezebb volt, hiszen Ők egy színpadon állhattak azzal a Mesterrel, aki valamennyiőjüket ihlette, előadhatták azt a darabot, amely egy rockzenész számára az egyik legkülönlegesebb, legfelemelőbb és legtöbb kihívással küzdő zenedarab.
Ez bizony nem az a buli, ahol beállunk nagyterpeszben két félig teli borosüveg közé és azt ordítjuk hogy YEAH!
Ez a koncert egy nagyon komoly, nemzetközi szintű megtiszteltetés a Cry Free tagjainak, munkásságuk abszolút elismerése, ugyanakkor nagyon komoly kihívás is.
Azt tették, amit tenniük kellett, nem többet és nem kevesebbet. Csak gratulálni tudok ehhez a produkcióhoz és természetesen ahhoz a 12 éves úthoz, ami ehhez a kiemelkedő sikerhez vezetett. Külön fogadja Scholtz Attila zenekarvezető-énekes gratulációimat, aki nélkül az egész CF sztori nem létezne.
Jó volt nézni Őt a zenekar tagjai között, ahol kongázott és mindenféle egyéb ütős hangszereken játszott, illetve egy számot énekelhetett is. Azt hiszem, élete egy egyik legizgalmasabb és egyben legboldogabb pillanatát élhette át akkor. Nagyon jó érzés volt ezt nekem tudni abban a pillanatban.
 
A 67 éves Jon Lord, a Hammond orgona uráról mit is lehet elmondani. Ő nem egy dinoszaurusz, nyugdíjasnak pedig végképp nem tűnik. A szerzemények kiegyensúlyozottak, érzelmekkel alaposan megtöltöttek, élvezhetők, érthetők, szórakoztatóak, de legfőképpen szerethetők. Innen, vagy ötven méterről (I. emelet, első sor) egy édes, de impulzív bácsinak tűnik, aki vélhetően radioaktív, ugyanakkor zsebben hordandó bűbáj’ ősz manó. (Majd jól kifaggatom a CF tagjait, vajon így van-e valóban?) Remélem Ő is élvezte a saját műveinek előadását, tetszett neki magyar társainak produkciója.
 
A koncert végén a hosszú percekig állva ünneplő telt ház arról tett tanúságot, hogy amit Ő alkotott, az hozzátett az emberekhez és nem elvett belőlük. Igen, minden szempontból épültünk.
Nehéz arról értelmesen csevegni, mit is érez az ember egy ilyen koncerten. Soha el nem múló élmény, feledhetetlen este.
 
Nagyon köszönjük a LiveSound koncertszervezőinek azt, hogy megoldotta ezt a nem hétköznapi feladványt és elhozták nekünk azt a produkciót, amitől ma oly’ boldogan baktathatunk haza.
 
Fényképeket sajna nem készítettem ezen a „bulin”, nem is igen tepertem a lehetőségért. Vagy fényképezek, vagy átélem ezt a nagyszerű eseményt. Az utóbbit választottam…
 
 
 
 
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eoxtheselector.blog.hu/api/trackback/id/tr57982559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spalibaba 2009.03.08. 20:19:57

Hello!

Hamár homár, érdemes lenne a Danubia zenekar honlapját is kiírni:
www.odz.hu
:-)

EOX The Selector · http://eoxtheselector.blog.hu/ 2009.03.09. 00:29:09

Kiírásra került...felszólítás nélkül is, mivel nagyon tetszett amit csináltak.