Tudod, úgy vagyok én ezzel, hogy a legenda van egypúpú, kétpúpú, sőt több...
A következő "nagy megmondás" az, hogy egy blueskoncert stadionban olyan mint szerelmet vallani a Népstadion kezdőkörében. A kivétel pedig erősíti a pupok számát.
Még van néhány, ezekhez hasonló megfejtésem, de nem fárasztanék vele senkit sem.

Gary Moore pedig...

... továbbra is egy zseni. Belőle csak egy van és eléggé vastag helyet bérelt magának a mezőnyben. Nem összehasonlítható senkivel, semmilyen dobozkába sem rakható.
Persze beszélni kell a múltkori, alsóörsi buliról. Szakadt az eső és az egy feledhetetlen buli volt. Nem emléxem már, mi is történt pontosan, csak a hangulata maradt meg.
Ennek így kell lennie. Ott és akkor épültem egy kicsit. Rám fért. Mármint az épülés.

A Syma Csarnokban egy egészen más bulit láttam-hallottam.
Gitározás volt, dögivel. Megrázó, szívet melengető, mosolyra vagy sírásra fakasztó érzemények aznap elmaradtak.

Igazából semmi baj sem volt ezzel a bulival. bátran lehet felsőfokon nyilatkozni róla.
Nálam mégsincs benne az első százban.
Néhány konkrétumot is fel lehet sorolni, ami a hidegrázás elmaradását okozhatta.
Először is amit láttunk, az Gary Moore és kisérőzenekara volt. Maga a banda maximum "B" kategóriás muzsikusokból áll, amit legalább úgy utálok, mint ahogy azt mondjuk Eric Burdon esetében. Márpedig egy blues zenekar értéke - így, a "Legendával" együtt is - degradálódik. Ja, és nem a hangszeres tudásról beszélek. Aki látott és érzett már meg igazi bluesrock bandát, az tudja, hogy miről fecsegek.

Durván '80 óta hallgatom Gary Moore lemezeit. Én is a rock irányából érkeztem a blues felé, ugyanúgy, mint Ő. Ma is sokkal több rockot, bluesrockot, rhythm & bluest hallgatok, mint tiszta, autentikus, akusztikus bluest. Nagyon szeretem Gary rocklemezeit, a Skid Raw cuccokat, szeretem a Colosseum II felvételeit és a Wild Frontier-t és a Murder In The Skies-t is. Szeretem, ha Gary teker és zúz.
 

De most egy kicsit sok volt belőle. Gary nem zúzott, de tekert, amit - lássuk be - nagyon nehéz megérteni, mi több, befogadni. Ennek is van helye, de nem biztosan egy John Mayall dalban. Az ilyesmi minimum unalmas, rosszabb esetben fárasztó. Leülteti a bulit, elvonja és elengedi a közöngség figyelmét, így pedig elveszi az élményt, amit maga a dal amúgy
tartalmaz. Benne van, de nem kapom meg. Helyette azt kapom, amit amúgy is tudtam: nagyon tud itt valaki gitározni. De nem arra vagyok kiváncsi, hogy elfelejtett-e Gary gitározni a Still Got The Blues óta.

Ezen a koncerten bizony voltak ilyen jelek.

Gary Moore csodálatos zenész, igazi muzsikus. Olyan hangokat talál meg és olyan dalokat ír, amelyek bizony örökbecsűek. Nagyon szeretem őket és ezen a mostani koncert sem változtatott. Szeretem ahogy játszik, ahogy felülteti a lelkemet a varázsszőnyegre.

Ki nem ábrándultam, holnap is elmennék egy ilyen bulira. Az volna a jó, ha nem rángatnák a szőnyegem sarkát és simán suhanhatnék a zokogó ég felé.

EOX

Képek itt találhatóak