Szeretem.
Újra és újra bizonyított a tétel számomra, miszerint az élő zene, a zene maga.
Ül előttem egy öregember, hosszú (amúgy is) fehér haja a vállára omlik, szeme általában csukva van, vagy csak résnyire nyitva. Alig néz fel. Testén 64 évének teljes történetét hurcolja. Görnyedt háta zárójelbe fogja a híres gitárt. Ki hinné, hogy ezt az embert kölyökkorában esetleg White Tornado-nak hívták?
Ahogy kibotorkált a színpadra, annyi mindent gondol az ember. Talán szánalom (hogy eljárt az idő), düh (mi tettek ezzel az emberrel?), végtelen tisztelet (negyven évig a színpadon), félelem (Jézus, mi lesz ebből?). Bevillannak képek a saját - szintén nem rövid - sztorimból. Megüt - mint oly' sokszor már.
Mindez három másodperc összesen.
Aztán elhangzik a "a one, a two, a three, a four", megreccsen az Erlewine Lazer gitár, lesújt a dobverő és elszállt minden más, csak a pokoli erő vág agyon. Hihetetlen kontraszt, a szememben a visszavertek és dobhártyámat felpróbáló hang. Ugyanabban a pillanatban el is tűnik az ellentmondás, minden a helyére kerül.
A színpadon Johnny Winter, kezében gitárjával és teljesen függetlenül a látottaktól egyértelmű, hogy a világ egyik legnagyobb muzsikusa ül előttem.
Iszonyú erővel szól az autentikus rákkenróóól. Nem hangos, nem agresszív. Egyszerűen nagyon erős, ellentmondást nem tűrő, elsöprő, vitathatatlan. Olyan, mint amikor 202 cm magas apám öt éves koromban megszorította a kezemet, hogy megvédjen valamitől.
Nos, ez a hang is megvéd.
Amit látunk, és amit hallunk tökéletes ellentmondásban áll egymással, azonban ez csak agyunk hülye, racionális és egyben teljesen alkalmatlan működéséből adódó (neuron)zaj.
Amúgy persze minden a helyén van. Autentikus texas blues szól, egy kiváló bandával.
Ahogy odaállok fényképezni a "fiatalember" elé, homlokon vág a backline erősítőből áradó földöntúli erő. Ezt nem lehet a hangfalakból hallani, ezt két méterről kell érezni. Nemcsak erős hang ez, hanem sok minden más is. A Music Man erősítőből kiömlik az Ő 40 évének története, az austini Six Street hangulata, a rockzene multja, jelene és jövője, annak teljes szépségében, a jelen pillanat varázsa és még ki tudja, mi minden. Megfoghatatlan, lehengerlő érzés, olyan, amelyet minden nap akar az ember, újra és újra.
Páncélomat rám adták, amely megvéd a világ gyarlóságaitól, amely csak a valódi dolgokat engedi át, az igaztalan, hamis, műanyag dolgok hangtalan puffanással hullanak le rólam. Két méterről süt a pasi aurája. Innentől jó nekem.
Kb. ez történt a Johnny Winter koncert első tizenöt másodpercében, 2008.10.27-én, Budapesten, a Petőfi Csarnokban, a Mafioso Concerts jóvoltából.
Itt abba is lehetne hagyni az írást, mert a többi (ami jön) már nem mond el túl sokat az elkövetkezőkről.
Johnny Winterről korábban írtam itt, de itt is olvasható egy kiváló cikk.
Ahogy elnézem ezt az embert, persze csukott szemmel, pont az ellenkezőjét érzékelem a látottaknak. A görnyedt hát helyébe a karikába hajlott lendület hallható.
Micsoda dolog lett volna ezt az alakot látni mondjuk 1969-70-ben! Nem tehettem és ez örökre hiányozni fog már.
Konkrétan mi is?
Hát mondjuk ez:
Mean Town Blues
De most itt van és sorban tolja a blues-okat és a rákkenróóóólt. Sodró, erős, beleáll a bugi az ember lábába.
A közönség ül, amit nem is igazán értek. Ha valaki odamenne a színpadhoz bugizni, az ork-ok azonnal leültetik. Ezt tényleg nem értem. Biztosan van ennek is valamilyen sztorija, csak hát nehéz ezt nekem megmagyarázni.
A banda jól nyomja, bizony.
Dobon Tony Beard, a basszer Scott Spray, a másodgitáros szerepét egy-két dal erejéig Paul Nelson tölti be. Jó kis banda.
Sajnos rövid koncert ez. Felcsendül (vazze, itt nem cseng semmi…) a Johnny Guitar, az It’s all Over Now és már vége is. Ez baj.
Nagy-nagy respect ennek az embernek.
Így gondolja ezt az a két tizenéves is, aki kifelé menet a Pecsa melletti trafóház oldaláról menti meg e koncert plakátját. Jó ezt látni. Így tettem anno én is. …és így fog tenni az unokám is.
Nincs is kedvem máshoz már, mint hazamenni és megírni ezt a cikket. Közben megnézek száz videót, meghallgatok számokat és sosem felejtem el a mai estét.
Köszönöm.
Friss kommentek